Pincenapló

Adventi ráhangolódás Nyúlon a Héma-tetőn2019. 11. 06.

Adventi ráhangolódás Nyúlon a Héma-tetőn

Nem a "nyúlon túl" advent

Forralt bor főzőverseny és kézműves vásár 2019. november 30-án (szombaton) 13-18 óra között a Hangyál Pinceszetnél és Szemenyei Pincészetnél.

13 órától kezdődik a forralt bor főzőverseny. 
Felhívás: Olyan minimum 8 fős csapatokat várunk, aki jó hangulatban tudnak készíteni forralt bort. A közönség fogja a forralt borokat elbírálni, az általuk leadott szavazatok alapján derül majd ki, hogy ki is főzte a legjobb forralt bort.

Verseny feltételek:

  • 10 liter borból kell készíteni forralt bort. A vörösbort és/vagy fehérbort a Hangyál Pincészet illetve a Szemenyei Pincészet ingyen biztosítja, a versenyzők saját maguk választhatják ki, hogy melyik pincészet borából fognak főzni.
  • A forralt bor elkészítéshez szükséges titkos fűszereket, a főzőedényt és a melegítéshez szükséges eszközt a csapatoknak saját maguknak kell biztosítani.  
  • A nevezéshez előzetes regisztráció szükséges!!! A csapatoknak a nevezésüket legkésőbb 2019. november 25. 12:00 óráig le kell adniuk!!! 
  • Nevezési lehetőség: Szemenyei Gyulánál a 06 (20) 931-6558 telefonszámon, vagy Hangyál Balázsnál 06 (30) 756-8789 telefonszámon lehetséges.
  • Ha a közönség szavazás után szavazat egyenlőség lesz, akkor Szemenyei Gyula és Hangyál Balázs fog dönteni az adott helyezésről.

A helyszínen frissen sütött tócsni / beré / bere / berét / berhe / bandurák / bramborák / cicedli / cicege / görhöny / bütyi / kolompéros bütyi / lapcsánka / lapotya / lapotyka / lapsi / lepcsánka / nyist / pacsni / picskedli / ragujla / recsege / taccs / tócsi / toksa és egyéb ételek kóstolására lesz lehetőség.

Rendezvényünk ingyen látogatható, de a forralt borok és ételek kóstolásához a helyszínen kóstolójegyet kell vásárolni. A kóstolójegy ára 2.500 Ft.

A kóstolójegy tartalmazza az alábbiakat:

  • azonosító karszalagot
  • logózott, speciális forralt bor bögrét
  • korlátlan forralt bor kóstolást
  • étel kóstolást

Az alábbiakban felsorolt kézművesek várják a látogatóinkat:

  • Mind Magyar - Magyar Kézműves termékek boltja 
  • Varga Zoltán  - Öreghegyi Szőlőbirtok - Zoli bácsi fenséges szőlőjével, mustjával és szörpjeivel együtt jelenik meg
  • Fehér Hajnalka és Erika kézműves, szép textilekkel és üvegtárgyakkal érkezik
  • Németh Miklós - Héma méze - édes és finom mézekkel jön el hozzánk
  • Kozsda Orsolya - Buborék-szappan - olyan természetes alapanyagokból készült szappanokat hoz magával, amik megszépíti a testet és a lelket
  • Szemenyei Szilvia  -Szilvia babavarrodája - a kicsik nagy örömére kedves, aranyos játékokkal lep meg bennünket.
  • Buzásné Kata-  Nyúli „tüzes” chili - a legkiválóbb chili szószaikkal örvendeztet meg bennünket

Várunk minden kedves barátot, érdeklődőt, aki jó hangulatba szeretnék indítani az adventet!

Elérhetőségek

Hangyál Pincészet

H-9082 Nyúl, Héma-tető
GPS: 47.578628, 17.678766
Telefon: +36 (30) 7568789

Nyitva tartás

Hétfő - Péntek: 10-19h
Szombat: 8-12h | Vasárnap: 8-10h

ARPANET Informatikai Tanácsadó és Rendszerfejlesztő Kft.
  • H-9082 Nyúl, Héma-tető